Ilyen egy ideális cég adás–vétel

10 évvel ezelőtt alapítottam meg informatikai vállalkozásom és mivel hazánkban is nagy igény volt, olyan szakemberre, aki magas tudással rendelkezik programozás területén így rövid időn belül rendkívül sikeres is lettem. Pár év alatt eljutottam oda, hogy belvárosi irodát béreltem és majdnem 15 alkalmazottam lett.

Annak ellenére, hogy soha nem terveztem elköltözni itthonról, egy olyan ajánlatot kaptam egy San Francisco központú amerikai vállalattól, amivel semmi nem tudta felvenni a versenyt. Azzal tisztában voltam, hogy ha elfogadom és kiköltözöm az Egyesült Államokba, akkor nem lesz kapacitásom ezt a céget kintről irányítani. Ekkor jött képbe a cégek adás–vétel.

Természetesen tisztában voltam elért sikereimmel és a fejlődő vállalkozásom piaci értékével, ezért nem akartam bárkinek felajánlani a cégemet vásárlás céljából. Továbbá az is fontos volt számomra, hogy olyan valakinek kerüljön a tulajdonába, aki ezt továbbviszi ebben a formában, hiszen az alkalmazottaim sorsát a szívemen viseltem. Tehát elmondható, hogy nem vettem komolytalanul a cég adás–vétel fontosságát és kész voltam lemondani az álommunkáról abban az esetben, ha nem találtam volna megfelelő potenciális vásárlót a cégemre.

Mikor úgy tűnt, hogy ez nem is fog sikerülni, megkeresett egy rendkívül elegáns úriember, akivel egyből egy hullámhosszra kerültünk és láttam rajta, hogy teljesen átlátja a cég helyzetét és szenvedéllyel tudná ezt továbbvinni. A vásárlási ajánlata is nagyon megnyerő volt, így minden probléma nélkül megtörtént a cég adás–vétel. Ha a megfelelő partnerek találkoznak, abból sikersztorik valósulhatnak meg.